Download Hamvas Bela - Patmosz PDF

TitleHamvas Bela - Patmosz
File Size1.6 MB
Total Pages278
Table of Contents
                            Patmosz I.
	DIREKT MORÁL ÉS ROSSZ LELKIISMERET
	CSONTVÁRY NAGY CÉDRUSA
	ELMÉLET ÉS TEÓRIA
	HUMANIZMUS
	NÉMETSÉG
	A RÁNTOTTLEVES
	SZABÓ LAJOS, VAGY AZ EGYETLEN RENDSZER
	MESSIANIZMUS ÉS DIKTATÚRA
	ÉSZAKI KORONA
	A MŰ ELÉGETÉSE
	AZ ÁGY
	KORSZENVEDÉLYEK UTÓLAGOS IGAZOLÁSA
	ZÖLD ÉS LILA
	VÁRAKOZÁS
	ÁLLAMOK KIALAKULÁSA
	PROTEKTORÁTUS
	FIZIOGNÓMIA
	J. D. VAGY A BEAVATÁS
	MEGRENDELÉS
	A WALDSTEIN SZONÁTA
	DÉMOSZTHENÉSZ
	INTERVIEW
	METAPOIÉZISZ
	A JÓISTEN UZSONNÁJA
	HÓDOLAT A MEGÚJULÁS ELŐTT
	A VJESZIJ
	A DOLGOKBÓL ELÉG
	TANGUY, VAGY A LOGISZTIKA MISZTIKÁJA
	A KÉTZONGORÁS SZONÁTA
	ÉRTEKEZÉS A KÖZIGAZGATÁSRÓL
	FÜGGELÉK A KÖZÉPSZERŰSÉGRŐL
	THREE POINTS
	V. J., VAGY A MEGVALÓSULÁS
	ORPHEUSZ
Patmosz II.
Patmosz III.
	ELŐSZÓ A BŰN ÉS BŰNHŐDÉSHEZ
	A TAPINTATLAN
	MIRÁZS
	AZ ÉLETMŰ
	(MEGJEGYZÉS AZ ÉLETMŰHÖZ)
	LEVÉL V. J.-HEZ
	CSERESZNYÉT SZEDNI
	A SENKI
	UTÓSZÓ A VALAKIRŐL
	KIENGESZTELŐDÉS
                        
Document Text Contents
Page 2

Hamvas Béla

Page 139

Les révoltés sont aux Tuilleries

c’est une chose hereuse de
tourmenter le peuple

Page 140

meggyötrésének nemcsak szabad folyást enged, hanem a hivatalnoki gyakorlat a népgyötrés gyakorlatától
elválaszthatatlan. A közigazgatási aktus maga az, amit életrontásnak neveznek.



A közigazgatás felé vezető legelső lépést, mondja Mr. Thorndyke, nem ismerjük. A legelső hivatalnok,
feltehetőleg, az uralkodó mellett személyi titkár lehetett, éspedig működési területe minden bizonnyal az
írás volt. Közigazgatás papír nélkül elképzelhetetlen. Ez az írnok, vagy titkár tartotta számon az uralkodó
jövedelmét és vagyonát. Kötelessége volt bizonyos előjegyzéseket tenni, és bonyolultabb dolgokban
áttekintést nyújtani. Erre vall az egyiptomi „Óda a kimutatáshoz” c. vers, amely a hivatalnok
tevékenységének rendkívüli fontosságát emeli ki. A költemény azt mondja, hogy nélküle az uralkodó saját
legegyszerűbb dolgaiban is tájékozatlan lenne, nem tudná, mennyi birkája, mennyi búzája, szövete, aranya
van. A kimutatás mindentudó. Az első hivatalos irat megszerkesztése, mondja B. B. Hollowbarde [12],
jelentőségében felér a legmagasabb civilizációs aktussal, és az őshivatalnok első irata minden tudomány
és irodalom és költészet legelső lépése. Az első írott művek nem versek és nem vallásos tételek voltak.
Az első betűt közigazgatási hivatalnok[13] vetette papírra.

Köztudomású, hogy B. B. Hollowbarde felfogásának sokan ellentmondanak. Titus Paragon[14] pontosan
az ellenkező elméletet állította fel, és ezt a kiválóbb kutatók magukévá is tették.

T. Paragon szerint az első modern értelemben vett hivatalnok valóban az uralkodó személyi titkára
lehetett, és mint vagyon- és jövedelem-nyilvántartó működött, mert a hivatalnok a világtörténelemben
mindig a közpénz körül ólálkodott. Annyira, hogy azt a tételt állítja fel: ahol a közpénz megjelenik, ott
azonnal megterem a hivatal. A közigazgatás történetében a hivatal részére mindig az a korszak volt
kedvező, amikor a közpénz lépett előtérbe. Amikor a magántőke uralkodott, a hivatal visszafejlődött. A
közpénz hatalma a bürokrácia hatalma, ez Paragon főtétele[15].

Két francia szerző nagyterjedelmű könyvet írt[16], amelyben a hivatalnok lehető teljes elemzését kívánja
nyújtani, és ebből a szempontból Mr. Thorndyke művének legfontosabb elvi előzménye. A szerzők szintén
a személyi titkár feltevéséből indulnak ki. A Paragon-féle hipotézist, amely a hivatal és a közpénzek
kapcsolatát hangsúlyozza, elfogadják, de mellékes körülménynek tekintik. A gyakorlati igényt, mondják,
amely az őshivatalnok számára a helyzetet megteremtette, nem szabad túlbecsülni. Mindenesetre igen régi
korokban, és a társadalomnak sokkal magasabb rendű helyzetében ilyen őshivatalnok elképzelhető, de
sokkal valószínűbb, hogy a személyi titkár hivatását a király valamelyik rokona, vagy befolyásos ember
hozzátartozója töltötte be. Tekintve, hogy az állásnak bizalmi jellege volt, az arravaló személyt nagyon is
megvizsgálták. Ki van zárva, hogy erre a helyre olyan embert állítottak, akire a későbbi hivatalnok
elnevezése illett. A francia szerzők azt állítják, hogy az az ember, aki a történetben mint hivatalnok
szerepel, csak akkor tűnt fel, amikor az őskori társadalom már erősen bomlani kezdett. Nem lehetetlen, sőt
valószínű, mondja a könyv egyik fejezete, hogy – amint az lenni szokott – a társadalom a lehajlás
korszakában hajlamos olyan intézmények megteremtésére, amelyek a társadalmat nem szolgálják, hanem
azt aláássák. Más szóval negatív szociális funkciót fejtenek ki. Lorenz Teig[17] a francia könyvről szóló
nevezetes recenziójában ebből egész elméletet dolgoz ki. A közigazgatás, mint negatív társadalmi funkció,
a társadalom tönkretevésében a legfontosabb tényező. L. Teig felfogását később mások is magukévá tették,
és azt Mr. Thorndyke[18] is elfogadta. Ezek szerint az őshivatalnok egyáltalán nem azonos a történet
folyamán később fellépő hivatalnokkal. A hivatalnok, mint a szervezett közigazgatás alkalmazottja, csak
ott jelenik meg, ahol az uralkodó a néptől, illetve a nép az uralkodótól elidegenedett. A közigazgatási
hivatalt a kölcsönös bizalmatlanság teremti meg.

Page 277

[1] W. C. Thorndyke: The Insolence of Office (A hivatal packázása). London, Salvator Press. 1931.
[2] Konrad Pysch: Prinzipien der Beamtenwissenschaft (A hivatalnoktudomány alapelvei). Wien-Zürich-
Berlin, 1948. I-II.
[3] Internationale Gesellschaft zur Förderung der Beamtenkunde (A Hivatalnokkutatás Nemzetközi
Tudományos Társasága).
[4] Vierteljahrsschrift für Soziologie der Behörden (A hatóság szociológiájának negyedévi folyóirata).
Wien-Zürich-Berlin.
[5] Kongress der Geselschaft zur Förderung der Beamtenkunde (A Hivatalnokkutatás Társaságának
Kongresszusa). 1948. 1950. 1952.1955.1958.
[6] W. C. Thorndyke: The Anatomy of the Government (A közigazgatás anatómiája). London, Salvator
Press. 1960. 895 p.
[7] W. C. Thorndyke: id. mű: The Definition of the Official Act (A hivatali aktus meghatározása).
[8] Lorenz Teig: Beamtengesänge. Amtslyrik in der Weltgeschichte (Hivatalnok dalok. A hivatal lírája a
világtörténetben). Berlin, 1955. I-III.
[9] Constant Charpente: Essai sur l’outrage (Tanulmány a gyalázatról). Paris, Ed. Colin, 1952.
[10] Bernard Oussard: La falsification par le haut (A felülről való hamisítás). Paris, Chapelle. 1942.
[11] Lewis Hudson: Brigands in the Sacristy (Zsiványok a szentélyben). London, Sandy and Son. 1948.
[12] B. B. Hollowbarde: The Public Document (A közokmány). Oxford, Household Library. Number 6.
[13] B. B. Hollowbarde: I. m. 127. p.
[14] Titus Paragon: Behörde und Fledermaus (Hatóság és bőregér). Heidelberg, 1955.
[15] Paragon: I. m. 88-95 p.
[16] P. P. Souie – B. Capaud: La sociologie de l’employé subalterne (Az alárendelt hivatalnok
szociológiája). Paris, Montmartre, 1957.
[17] Lorenz Teig: Abgrund der Geschichte (A történet szakadéka). Vierteljahrsschrift für Soziologie der
Behörden. XIII. kötet.
[18] W. C. Thorndyke: I.m. 230 p.
[19] W. C. Thorndyke: I.m. 237 p.
[20] Pierre Paul Savetier: Le Coprophage. Paris. Presse Uoite. 1958. (Németül is: Der Dreckfresser).
[21] Pierre Paul Savetier: I.m. 231 p.
[22] L. Teig: Beamtengesänge. I. köt. 650-657 p.
[23] A. C. Rain: Analysis of Hundredtwenty Autographs of High Officers (Százhúsz magasrangú
hivatalnok névaláírásának elemzése). Kongresszusi évkönyv. XI. kötet.
[24] C. Charpente: Servitude, terreur, mensonge. 206-207 p.
[25] Mark-Aurel Schulze: Der Ursekretaer (Az őstitkár). Vierteljahrsschrift. IX. köt.
[26] Erre a tárgyra vonatkozólag lásd még a Hivatalnoktudományi Társaság kongresszusának V. kötetét,
amely az őstitkárral több előadásban foglalkozik.
[27] W. C. Thorndyke: I.m. The three big monsters (A három őzszörnyeteg). 340-366 p.
[28] G. Bookseller: Community and Collectivity (Kommunitás és kollektivitás). London, Chatam, 1952.
[29] Louis Saint-Oran: La législation à rebours (A törvényhozás fonákja). Paris, Taplas, 1954.
[30] G. Bookseller: Community and Collectivity. A kommunitás közös egylelkűségben, a kollektívitás
szétesett soklelkűségben él.
[31] W. C. Thorndyke: I.m. The office-state (A hivatalállam). 461-509 p.
[32] Rudolphe Sassou: Le fanatique obscur. Paris, 1953.

Similer Documents